6

Először is szeretnék bocsánatot kérni amiért tegnap pár órára leszedtem a részeket és azt írtam h lesz új töri...talán olyan tíz óra után újra tudtátok olvasni a meglévő fejezetek mert visszatettem őket pontosan úgy ahogy voltak :) sajnos az egyik ismerősöm megtalálta a törit és sikeresen elolvasott két részt majd a fejemhez vágta h mennyire ökör vagyok amiért ilyen történetet írok mivel gusztustalan...már megszoktam h mindenki hülyének tart a túl nagy fantáziám miatt, de tegnap fordult elő először velem h a képebe vágta ezt xD na sebaj ez csak jó mert így legalább tudom, hogy a törijeim egyediek, nem sablonosak és nincs több ilyen hangvételű történet a blogspoton. Az írók nagy büszkesége az ha azt mondják rá h egyedi ! szóval nem kell pánikolni ezt a törit fogom tovább folytatni.

Másodszor pedig szeretnék bocsánatot kérni egy személytől aki komizott a kifakadós bejegyzésem alá , - és akinek nem emlékszem sajnos a nevére, mert töröltem azt a posztot :| - szóval sajnálom amiért olyan bunkó stílusban válaszoltam a komidra pedig te csak egyszerűen azt írtad h csalódott vagy. hidd el soha nem szokok lekezelően bánni az olvasóimmal, de mikor te írtál szó szerint levert a víz mert az járt az eszembe, hogy lehet az ismerősöm aki olvasta a blogom, most mindenkinek azt meséli, hogy én titkon írok és milyen hülyeségeket. Remélem olvasod ezt a bejegyzést mert én nagyon restellem a viselkedésem :c

Egy hosszú bla..bla...bla után itt a kövi rész :)

~ Liam Payne ~

- Te Lou kérdezhetek Tőled valami olyat ami már régóta böki a csőrömet, de eddig még soha nem mertem rákérdezni mert féltem, hogy nagyon bepipulsz? - lassan sétálunk a hűvös éjszakai járdákon. Kietlen utakon megyünk ugyanis Louis úgy gondolta, hogy jobb lenne ha nem a forgalmas utcákon mennénk el Harryékhez. Őszintén soha nem szerettem mikor ennyire óvatos volt. Valahogy nem illett rá ez az egész dolog. Louis mindig is hármunk közül a legmenőbb volt, ha lehet így mondani. Merem azt mondani, hogy ha én és Harry nem lennénk akkor Lou a suli legmenőbb tagja lenne. Hatalmas humora van és mindenből viccet űz, még a tanárokból is. Ő az egyetlen aki még akkor sem tudja befogni a száját mikor súlyosan meg van fenyegetve. Ha cikizik egyszerűen nem foglalkozik a sértő megjegyzésekkel. Csak vállat von, tovább áll majd fejhangon elkezd valami totál értelmetlen dolgokról beszélni. És ha ilyen természete van, akkor mégis miért űznek belőle mindig bolondot? Mert Louis a menőség helyett az én és Harry barátságát választotta. Bekerülhetett volna a suli foci csapatába ugyanis eszméletlenül jól bánik a labdával. De ő az ajánlatra csak megcsóválta a fejét. Ha valaki bekerül a suli focicsapatába akkor minden egyes áldott nap edzenie kell, nyáron pedig két hónapot edzőtáborban kell töltenie. A szíve szerint szeretett volna csatlakozni, de mivel én és Harry bénák vagyunk szinte az összes sportban, ezért inkább ő sem állt be. Meg aztán nem is bírta a csapat tagjait ugyanis Ő azok a suliban akik a legtöbbet cikiznek. Végül Louis nem adta fel a focista álmait, hanem beiratkozott a városi csapathoz ahova hetente kétszer eljár edzeni és havonta játszanak más várasokkal, ahol persze Lou mindig tarol. Ha nagyon rajta lenne a dolgon akár még híres focista is válhatna belőle.  Neki fontosabb a mi barátságunk mint a saját jövője. Vannak napok mikor magába fordul és olyankor egy teljes másik oldalát ismerhetjük meg. Mint például most. Utálok kerülőúton menni Hazzáékhoz, de mivel Louist egyszer éjszaka egy csapat fiatal elverte a nyílt úton, azóta ha éjjel megyünk valahova mindig kiválassza azt az útvonalat ahol a legkevesebb ember közlekedik. Soha nem értettem, hogy hogyan lehetett bántani ok nélkül egy olyan srácot mint Ő. Pedig tuti, hogy semmit nem csinált, de a suhancoknak mégis az útjukba volt és csak úgy megverték. Emlékszem rá, hogy akkor sem mutatta a fájdalmát és Jaynek csak nagy nehezen sikerült kiszednie belőle, hogy mi is történt pontosan. Azóta kerüli az erőszakot és mikor a suliban is úgy érzi, hogy verekedésnek nézünk elébe, Ő az aki a pólónknál fogva húz hátra minket, hogy megakadályozza azt, hogy a menők elnáspángoljanak minket Harryvel. Egy szóval csodálom Louist. Minden szempontból és örülök neki, hogy a legjobb barátomnak mondhatom.
- Most totál tele lett a gatyám miattad. Haver megrémisztesz ezzel a kérdéseddel. - fordítja felém egy kicsit a fejét Louis és arcán tényleg félelem tükröződik. Pedig azt sem tudja, hogy mit akarok tőle kérdezni. Magamba jót mosolygok rajta. Állítólag jól rá tudom hozni az emberekre a frászt a titkolózásaimmal.
- Na, de kérdezhetek olyan dolgot amiről eddig még soha nem is beszéltünk? Mármint ilyen témáról még soha nem beszéltünk. -egészítem ki magam.
Louis a homlokát összeráncolja és elkezdi a tekintetemet kémlelni. Hülyén fogalmazok az biztos. Hisz mindent tudunk egymásról és ezáltal mindent el merünk mondani egymásnak. Azonban mégis van olyan téma ami eddig háttérbe szorult. Még pedig a csajok!
- Mibe keveredtél ember? - kérdezi egy szinttel magasabb hangon. - Ha drogcsempésznek álltál közlöm veled, hogy nem hozlak ki a dutyiból ha elkapnak. - mondja sajnálkozva majd elneveti magát a hülyeségén. Én mint drogcsempész? Még csak el sem lehet képzelni. Na jó az lesz a legjobb ha minél előbb megkérdem tőle azt amire igazából kíváncsi is vagyok, mert a végén még azt fogja képzelni róla, hogy egy körözött gyilkos vagyok és most arra akarom megkérni, hogy bujtasson el a rendőrök elől. Louisnál semmit nem lehet tudni. Az ő agytekervényei máshogy dolgozna mint egy átlag emberé. Hát igen Louis nem az átlagosságáról híres.
- Neked tetszik Gemma, igaz? - kérdezem meg levegővétel nélkül. Szemeimet teljesen összeszűkítem és úgy várom azt, hogy Louis felrobbanjon. Szemeimet már szinte becsukom, az alsó ajkamat harapdálom és várok. Várok arra, hogy Louis még a ruháimat és leordítja rólam amiért ilyet mertem kérdezni.
Akár ki mit gondol, szerintem jót sejtek. Igen, sejtem azt, hogy barátomnak titkon nagyon is bejön Harry nővére. Louis annyira könnyen kifürkészhető és ha jobban oda figyelünk akkor lehet látni a jeleket is. Amúgy is nem tudja letagadni azt, hogy nem az Ő képeit nézegette. Megismerem Gemmát és Louis gépében a lány képei voltak. Már csak az a kérdés, hogy ehhez az egészhez mit szól Harry. Gondolom nem nagyon tetszik neki az a tény, hogy a legjobb barátja a nővériért van oda.
- Milyen Gemma? - kérdezi alig hallható hangon. Nem néz rám hanem a cipőjét bámulja. Megállok és kezemet a mellkasom előtt keresztezem majd küldök felé egy rossz álló pillantást. Utálom mikor a hülyét teteti. Mintha annyi Gemma ismerősünk lenne.
- A legjobb barátod nővére! - ha játszani akar hát játszunk.
- De hisz neked nincs is testvéred. - válaszolja aranyosan. A pumpa pedig kezd felmenni bennem. Ennyire hülyére vesz? Nincs kedvem most az idétlen vicceihez. Ez nagyon is komoly dolog. Ez legalább nem valami unalmas téma amin már ezerszer átrágtuk magunkat.
- A másik legjobb barátod nővére - javítom ki magam és így most már végre nem tud hülyeséget mondani. Ugyanis csak két legjobb barátja van. Én és Harry és mivel nekem nincs nővérem, így csak a fürtös maradt. - Tudod a lány akinek világosbarna haja van, egy évvel idősebb tőled, egyetemre jár, és a hivatalos neve Gemma Anne Styles...
- És aki Ashton Fletcherrel jár. - teszi hozzá szomorúan Louis mire nekem rögtön leesik. Tényleg Gemmának van pasija méghozzá a velünk egy osztályba járó Ashton aki a sulibandában dobos. A kis buzi gyerek. Akarom mondani nem is buzi mivel akkor nem lehetne barátnője. - Liam a szerelmet nem lehet elrejteni, de mikor csak az egyik fél érez így a másik iránt akkor bele kell törődnünk. Ez van. Számomra nincs esély Gemnél és én ezt próbálom is elfogadni. - tárja szét a kezét megsemmisülten majd ismét elindul. Szinte futnom kell, hogy tudjam utol érni.
- De Louis...- kezdem el mondani lihegve, de ismét közbe szól.
- Menjünk Harryhez mert így még reggelre sem érünk oda. - mondja lehangoltan. Azt hiszem most már értem, hogy miért örül mindig mikor Harryékhez megyünk. Louis állapota rosszabb mint hittem. Ő neki nem csak tetszik Gemma, hanem fülig szerelmes a lányba.
Harryék házához nem sokkal tíz óra után érkeztünk meg, de hiába könnyebbültünk meg, hogy végre pihenhetünk egy jót, zárt kapu fogadott és a házban is koromsötét volt. Ami annyit jelentett, hogy mindenki aludt már. És mi Louval nem vagyunk olyan szívtelenek, hogy felébresszük az egész házat.
De mivel én nem mehetek haza, Louis pedig mindenáron Gemmát akarja látni ezért megint használnom kellett az agyamat. Az útról felvettem egy apró kavicsot majd egyenesen Harry szobájának az ablakát céloztam meg végül pedig az üvegnek dobtam. A kavics zajára tuti, hogy fel fog ébredni és akkor kinyitja az ajtót. Ráadásul Lou is vette a lapot mert másodpercekkel később fény villant Haz szobájában, majd maga a személy is megjelent az ablakban totál álmos fejjel.
- Ti meg mi a francért dobáljátok az ablakomat? Ha anya meglátja, hogy mit csináltok lesikáltatja veletek a foltokat amiket a kavicsok hagytak az ablakon. - ó igen, Anne tisztaságmániás. Pont úgy mint a fia. Harry fiú létére rendmániás.
- Nem lenne jobb ha eszt később beszélnénk meg mikor mind a hárman a szobádban vagyunk és alváshoz készülődünk? - kérdezte Louis dideregve. Hát meg kell vallani egy kicsit tényleg hideg volt már ide kint.
- Itt akartok aludni? Én ezt miért csak most tudom meg? - kérdezi Harry sértődötten. Tényleg jobb lett volna szólni neki, hogy mire készülünk, vagyis inkább készülök. Az apámat hibáztassa ne engem. Eszembe sem jutott volna eljönni otthonról.
- Mond csak Harry nem akarsz beengedni? - kérdezem most már én is fázva. Az említett megforgassa a szemeit, göndör hajába túr és lentről hallom, hogy mekkorát sóhajt. Az ablaka egyik szárnyát becsukja, és mikor azon van, hogy a másikkal is elvégezze ugyan ezt a műveletet még felszólok utoljára. - Ha kérhetném egy kicsit csipkedd magad mert pár perc és még a farkam is az aszfaltra fagy. - teszem hozzá. A mellettem álló Louis elkezd röhögni, de úgy hogy szerintem az egész utca felébred a hangjára.
Harry jó hosszú percekkel jelenik meg a bejárati ajtóban. Csak egy alsónadrágot és egy fehér felsőt visel pizsama gyanánt. Göndör haja a szokottnál is kócosabban pihen a fején. Arca pedig arról árulkodik, hogy nagyon mélyen aludt.
Gyorsan kifut, hogy tudja a kaput kinyitni, majd velünk együtt rohan vissza egyenesen a szobájába és dől vissza az ágyába, de úgy, hogy tudjon ránk nézni.
- Most pedig magyarázatot követelek, hogy miért törtetek rám és zavartatok meg a legmélyebb álmomban. - követeli és zöld szemeivel hol rám, hol pedig Loura néz.
- Mit álmodtál Hazzus? Talán azt, hogy velem aludtál egy ágyban? - húzogatja fel-le a szemöldökét Louis, de mikor kap Harrytől egy csúnya nézést csak megköszörüli a torkát. - Izé, én is kíváncsi lennék Liam arra, hogy miért akartál ennyire a mi kis Hazza babánknál aludni. - kérdezi és most ketten néznek rám egyszerre.
- Összevesztem az apámmal. - válaszolom egyszerűen és elkezdem a padlón heverő matracomat igazgatni.
- Megint? - kérdezi Harry és Louis egyszerre aztán felnevetnek azon, hogy egyszerre kérdezték ugyan azt. Végül Harry kérdez tovább.
- Lassan már könyvet lehet írni a veszekedéseitekből. - mondja egyhangúan Harry és nyakig betakarja magát. Igaza van. Nincs olyan nap mikor nem veszekednék az apámmal. Néha kezdem irigyelni az anyámat, hogy csak úgy lelépett. Apa mellett tényleg nem lehet kibírni ép ésszel.
- Mintha én tehetnék róla. - mondom mérgesen.
- Ma mi volt az a dolog amin olyan csúnyán összevesztetek, hogy hozzám menekültél, - amit nem bánok ugyanis imádom mikor itt alszotok, csak azért jobb lenne ha előtte inkább szólnál, hogy tudjak felkészülni. - Harry mindig is élvezte azt mikor foglalkozhat más magánéletével. És valamikor még egész jó tanácsai is voltak.
- Fejemhez vágta azt, hogy állandóan otthon ülök és, hogy nincsenek barátaim. - mesélem duzzogva.
- Akkor én mi vagyok? Kecske? - kérdezi felháborodva Louis mire én hozzá vágok egy párnát. Harry nevet és én sem állom meg, hogy nevessek. - Ezt nem lehet ép ésszel bírni. Most halálra sértettél Liam. Szóval úgy döntöttem, hogy elvonulok és megnézem azt, hogy Anne néni csinált e nekem kakaót. - tápászkodik ki az ágyából Louis vigyorogva és mielőtt akár mit tudnék szólni kimegy a szobából. Miért van olyan érzésem, hogy titkon abban reménykedik, hogy találkozik Gemmáva? És mi van akkor ha találkoznak is? Erre én kíváncsi vagyok.
- Asszem én is szomjas vagyok - közlöm Harryvel a tényt és amilyen gyorsan csak tudok én is Louis után megyek.
Nesztelen léptekkel megyek le a lépcsőn és a konyháig meg sem állok. Mint ahogy sejtettem Louis az egyik széken ül és a telefonját nyomkodja. Leül a vele szemközt álló székre és csak bámulom őt. Azonban ő az aki megszólít.
- Liam, Te hogy csinálod, hogy nem gondolsz állandóan Bethanyra? - pillant fel rám. A Bethany név hallatán rögtön verejtékezni kezd a tenyerem, a hasam görcsbe rándul és elkezdek a széken mozogni.
Bethany Noel vagyis a lány akibe négy éve totál bele vagyok esve. És a lány akivel négy éve nem tudtam normálisan beszélni. Még csak köszönni sem tudok neki mert akár hányszor meglátom berezelek és inkább elfutok. Egyszer próbáltam vele beszélgetni, de akkor is nyökögni tudtam csak, Ő pedig képen nevetett és tovább állt. Ami pedig a legszörnyűbb, hogy szerencsétlenségemre Ő a suli egyik legmenőbb csaja, szóval semmi esélyem nincs nála. Mindig menő srácokkal jár, engem pedig élvezettel nevet ki. Tudom hülye vagyok, hogy egy olyan lány iránt epekedek aki még csak figyelembe sem vesz, de egyszerűen szeretem. Akár mire képes lennék csak azért, hogy az én barátnőm legyen.
- Hogy jön ide most Bethany? - tetetem a hülyét pedig Louis és Harry is nagyon jól tudja, hogy hogyan érzek a lány iránt.
- Szereted, de mégis ép ésszel el tudod viselni, hogy pasija van aki nem Te vagy. - magyarázza Louis szomorúan.
- Esküszöm Te nagyon reménytelen vagy most. Hahó Lou, Gemma Harry nővére. Nem gondoltál még arra, hogy mit szólna ha rájönne? - szerintem kitörne a harmadik világháború. Harry nagyon kemény öcs.
- Nem, nem gondoltam rá ugyanis pontosan úgy mint te, beletörődtem abba, hogy Gemma soha nem lehet az enyém. Szerintem mi ketten szingliként fogunk meghalni. - hisztizik mint egy kislány majd feláll és magamra hagy a gondolataimmal.
Lehet igaza van. Bethany soha nem fog velem járni, és vele sem fog soha Gemma összejönni. Erről ennyit...

5

És íme az új rész :D előre is leszegezem, hogy fogtok benne találni egy furcsa szerelmi szálat. szóval azért remélem, hogy így is tetszeni fog ;) komizniiiiiiiiiii

~ Liam Payne ~

Harryékhez soha nem szerettem menni mikor otthonról kellett elindulnom hozzájuk, ugyanis ilyenkor mindig a város egyik végéből kellett a város másik végébe gyalogolnom, mivel a Styles rezidencia a belvároson kívül volt ugyanis Hazza anyja ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekei nyugodt környezetben nőjenek fel, ahol normálisan tudnak játszani a kertben és nem kell attól tartania, hogy véletlenül az autó elé futnak. Hát Anne hiába tett meg minden óvintézkedést mivel Harry mikor tíz éves volt elütötte egy bicikli, és a saját nővére Gemma volt az aki neki hajtott az öccsének. Vicces pillanat volt, persze akkor nem, de utána már igen.
Azért elképesztő, hogy Harryvel és Louis-val mennyi mindenen mentünk már így keresztül hárman. Számomra mind ketten olyanok mint a testvéreim, hisz a szó szoros értelemben együtt nőttünk fel. Először az oviban találkoztunk ahol egyikőnk sem akart ott maradni, de a szüleink mégis otthagytak így aztán egészen délután három óráig együtt bőgtünk. Senki nem tudott megkímélni bennünket. A többi gyerek játszott, mi hárman meg a sarokban ültünk és ordítottunk, hogy haza akarunk menni. Utána Harry elővett egy méregdrága játékautóját és én meg Louis vele akartunk játszani, de a göndör, - aki akkor még nem is volt göndör, - nem adta oda nekünk, így Louval szépen neki támadtunk, hogy tudjuk elvenni tőle. Talán ez a verekedés volt a barátságunk kezdete, mert másnap mikor ismét oviba kellett mennünk automatikusan az egymás társaságát kerestük. Rá egy hetire pedig már a mi kertünkben játszottunk, ugyanis hármunk közül én voltam az egyetlen akinek nem volt testvére így természetesen nekem volt a legtöbb játékom, mert mindig anyától és apától is külön-külön kaptam mindent, és mindenből a legdrágábbat.
Ami pedig a legjobb, hogy rengeteg közös van bennünk. Például mind a hármunk csonka családban nőtt fel. Harryt és a nővérét az anyukája neveli Anne, mivel az apja egész pici korában elhagyta a családot, de azóta is tartja velük a kapcsolatot. Louist és az öt kishúgát pedig szintén az anyja neveli Jay. Louis igazi apjáról nem sokat tudok, ugyanis akár mikor szóba kerül Jay nagyon mérges lesz és nem lehet vele normálisan beszélni. És ugye itt vagyok én, de az én családi életemet már tudjátok.
Viszont ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy melyikőjüket bírom jobban, - Harryt vagy Louist.- a jelen körülmények között egyikőjüket sem választanám ugyanis mind a ketten túl messze laknak tőlem. Harry tőlem tíz millió kilométerre, Lou pedig a iskola melletti utcában ami a belvárosban van, viszont utálok arra fele gyalogolni, mivel egyértelműen rühellem a sulit és nincs kedvem még akkor is az épületet nézni mikor nem is kellene néznem.
Azonban az apám sikeresen elintézte, hogy keljen legyalogolnom a lábaimat, így utam most mégis a suli felé vezet mivel el kell mennem Louisért, hogy utána tudjunk elmenni Harryhez. Talán illő lett volna felhívnom őket, hogy mire is készülök, de arra már nem volt időm mivel apa rettentően sürgetett, hogy menjek már el otthonról.
Mikor a suli előtt sétálok el tüntetőleg nem nézek rá az épületre. Elég nekem hétköznaponként bámulnom. A fél életemet elvette. És még mindig van egy fél évem míg leérettségizem. Mi lesz utána? Az biztos, hogy semmiképp sem szeretnék Los Angelesben maradni, sőt Amerikában sem. Egy csomó rokonom New Yorkban él és rendszeresen meg is látogattam őket nyaranta. A nagynéném azt szeretné, hogy a fővárosban kezdjem meg a tanulmányaimat. Az én szívem mégis az Egyesült Királyságba húz, azon belül pedig Londonba. Mindig is érdekelt az angol kultúra. Ott minden pont az ellenkezője az én életemnek. Senkit nem ismerek ott szóval új életet tudnék kezdeni. Pluszba az apámtól is jó távol tudnék lenni.
Az anyám egyszer járt ott és küldött képeslapot is miközben a Big Ben előtt pózolt. Azt írta, hogy lehet letelepszik ott. Talán meg is csinálta és azóta is ott él. Nem tudom, az anyám kiszámíthatatlan ugyanis eléggé szeleburdi. Egyik pillanatban még Ausztráliában szörföl, a másik pillanatban pedig az északi sarkon etet pingvineket. De ha tényleg Londonba maradt mint ahogy írta akkor hozzá szeretnék költözni ugyanis Ő sokkal jobb fej mint a férje, vagyis az apám.
Mélyen kifújom a levegőt és mikor betérek Louisék utcájába a fülhallgatómat kihúzom a füleimből és a kabátom zsebébe süllyesztem. A környék ismert a számomra és mikor elérek a házukhoz a vaskaput próbálom nagyon lassan kinyitni mert tudom, hogy mennyire rozsdásan szól. A keskeny járdán végig sietek a bejárati ajtón pedig kopogtatok egyet. Alig telik el pár másodperc máris lépések zajára leszek fegyelmes, az ajtó pedig feltárul majd szembe találom magam Lottieval, Louis húgával aki csak két évvel fiatalabb tőlünk.
 A lánynak pontosan ugyan olyan tengerkéken virítanak a szemei mint a bátyjának. Habár szerintem az összes húgának ugyan olyan a tekintete mint a bátyjuknak. Viszont ebbe a plasztik szőke hajba még mindig nem tudok bele törődni. Egyszerűen nem Lottie stílusa ez a meg hosszabított izé a fején.  - Ezt nem hiszem el. Ti nyomik soha nem alszotok? - forgatja meg a szemeit unottan miközben feltárja előttem az ajtót, hogy tudjak belépni. A küszöböt átlépem és bájosan rámosolygok a tőlem egy fejjel alacsonyabb lányra.
Mióta elkezdte a gimit pontosan ugyan úgy viselkedik mint a többi lány. Nem hajlandó velünk normálisan beszélni, pedig régebben sokat lógott ő is velünk, - Harry nagy örömére, A gimi megváltoztatta őt és nem a jó irányba. Még a saját bátyját is levegőnek nézi a suliban. Sőt én egyszer azt is hallottam a tornaterem öltözőjénél, hogy a barátnőinek azt állította, hogy Ő és Louis igazából nem is vér szerinti testvérek.  Szégyenli a saját bátyját mivel az nem menő. Bezzeg ha a menő srácokkal haverkodna akkor Lottie kinyalná a seggét. Agyrém ez a lány.
- Neked lenne már ágyban a helyed. Tizenhat évesen nem most kellene vasalnod a fejed - bökök a kezében tartott műszerre amit nem is olyan rég Gemma szobájában láttam és az én hajamat is azzal akarta megcsinálni mivel állítása szerint a fejem egy madárfészek pihen. Ez a megjegyzés jobb mint az ahogyan a suliban csúfolnak, ugyanis ott mindig azt kapom meg, hogy olyan a hajam mintha egy tehén végig nyalta volna.
- Te észlény, nem a fejemet vasalom hanem a hajamat. Hajvasaló a neve, nem pedig fejvasaló! - mondja lenézően. Vállat vonom ugyanis a legkevésbé sem érdekel. - Nem is értem, hogy miért pazarlom rád a hangszálaimat, hisz úgysem fogod fel amit magyarázok mivel Te a divat szégyene vagy. Csak úgy megjegyzem a kockás ing már nem menő, úgy ahogy a szemüveg sem. Tudod Leeyum már olyan húsz éve feltalálták a kontaktlencsét. - mintha én nem tudnám, hogy létezik kontaktlencse.
Még van is otthon, de én utálom. Kibírhatatlan és tök undorító ahogy bele kell tenni a szembe. Meg szerintem fájdalmas is. Jó nekem az egyszerű szemüveg. Lehet, hogy béna, de legalább kényelmes. Meg amúgy is kinek akarok én tetszeni? Akinek nem tetszek szemüveggel annak szerintem szemüveg nélkül sem tetszenék.
- Utálom a kontaktlencsét. Mellesleg régen soha nem zavart, hogy szemüveges vagyok. Sőt határozottan szeretted. Nem egyszer hangoztattad, hogy mennyire büszke vagy rá amiért van egy szemüveges barátod. Azt mondtad, hogy a szemüveges emberek mindig okosabbak az átlagnál. - jegyzem meg bosszúsan és emlékeztetem a múltra.
Egyszerűen nem értem, hogy Jay miért pont ugyan abba a gimibe íratta Lottiet ahova Louis és én járok, na meg Harry. Egész LA-ban ez a legrosszabb iskola. Az oké, hogy elit gimnázium és, hogy egy csomó híres ember került ki onnan, de a diákok parasztok. Milliárdos kölykök akik el vannak maguktól szállva. Egy gimiben nem a pénz és a családi háttérnek kellene fontosnak lennie, hanem a tanulásnak és az ismerkedésnek. Itt meg ha jön egy új diák az osztályba rögtön azt kérdezik tőle, hogy mit dolgoznak a szülei.
- Mert akkor még kislány voltam! Most pedig már egy érett, határozott nő vagyok. - nem állom meg, hogy ne horkanjak fel. Lottie mint érett? Határozott? És nő? Na ne. Ez nekem már túl sok. Legszívesebben képen röhögném, de nem akarom megsérteni. Már így is utál a semmiért.
- Charlotte közölöm veled, hogy tizenhat éves vagy. Akárhogy is nézem ez a kor a biológiában még mindig gyereknek számít. - közlöm vele a tényt. Na nem mintha én a tizennyolc éves fejemmel nagyon felnőtt lennék, de azért mégiscsak idősebb vagyok tőle.
- Te meg az elméleteid - mondja zsörtölődve.
- Nem azért jöttem, hogy veszekedjek veled - közlöm vele végül ugyanis kezd már nagyon az agyamra menni a naivitása. - Hol van Louis?
- A szobájában ül és épp azon töpreng, hogy vajon hány napba telik neki megépíteni egy űrhajót, hogy utána tudjon felmenni a Vénuszra. - válaszolja flegmán. Elég furán nézhetek rá mert nagyon lekezelő nézést kapok vissza tőle cserébe. Mondjuk Louisból kinézem, hogy tényleg ezen töpreng.  Mindig is szeretett nagyban gondolkodni. Ki tudja lehet egyszer még tényleg űrhajós lesz.
Lottie még vet rám egy utolsó lesújtó pillantást, majd felhúzza az orrát és úgy áll tovább. Vállat vonok és utána indulok. Még jó, hogy tudom hol található Louis szobája. Imádom a Tomlinson házat mivel itt mindig forog az élet.
- Liam! - hallom meg a nevem. Megtorpanok és hátra fordulok, pár perc múlva pedig Phoebe ül a karomon, vagyis Louis legkisebb húga. A kislányról tudni kell, hogy totál belém van zúgva. Igen, közölte velem a tényt, hogy egyszer majd Ő lesz a feleségem. Érdekes lesz mondhatom, mivel Ő még csak hét éves.
- Phoebe ezerszer elmondtam, hogy már nem vagy kisbaba aki csak úgy bele ugorhat akárki ölébe. Végül Liam még sérvet kap miattad. - szidja le Fizzy aki Daisyvel sétál Phoebe után. Még, hogy én sérvet kapni. Nem akarok Phoebenak fájdalmat okozni és őszintén megmondva szerintem nem is nehéz.
- De hát Őt nem is zavarja. Ugye nem Li? Szereted ha a karjaidban ülök? - kérdezi kiskutyaszemekkel Phoebe.
- Nem szeretem hanem imádom - kuncogok fel és egy puszit nyomok a puha arcára. - Csak ígérd meg nekem, hogy Te soha nem leszel olyan mint Lottie. - kérem csendesen. Phoebért kár lenne. Hisz emlékszem mikor segítettem Louisnak pelenkázni, vagy mikor megtette az első lépését. Aranyosak voltak Daisyvel kisbaba korukban.
- Lottie most mindenkivel bunkó ugyanis épp menstruál - válaszolja Daisy egyszerűen, én pedig Fizzyvel egyszerre nevetek fel. Daisy még csak ezt sem tudja, hogy mi az a menstruálás. Biztos hallotta mikor Lottie valakinek mondta, vagy én nem tudom.
- Lányok nem megmondtam, hogy ágyban a helyetek? - jelenik meg még Jay is az emeleten. Mindenki otthon van, de akivel találkozni akartam azt még mindig nem láttam. - Ó szia Liam. Louis nem is mondta, hogy ma itt alszol.
- Mert nem is akarok itt aludni. Arra gondoltam, hogy átmehetnénk Harryhez és ezt akartam Louisval megbeszélni. - válaszolom a nőnek szűkszavúan.
- A szobájában megtalálod. - válaszolja kedvesen az asszony és Lou szobájára bök. Bólintok és leteszem a csalódott arcú Phoebet a földre majd elindulok a barátom szobája felé.
Mikor benyitok Louis az íróasztalánál ül és a számítógépjét nyomkodja, de mikor észre veszi, hogy valaki áll mögötte rögtön kimegy az egész programból. Pedig a monitoron mintha Gemma egyik képét láttam volna. Louis titkon Harry nővérét bámulja? Érdekes.
- Nyugi nem láttam semmit - válaszolom vigyorogva és leülök az ágyára.
- Kilenc óra is elmúlt. Mit keresel itt? - fordul felém és kérdő tekintettel mered rám. Nem haragszik csak egyszerűen kíváncsi.
- Gondoltam alhatnánk ma Harrynél. Mit szólsz? - térek rögtön a lényegre. Louis kék szemei felragyognak és máris nyúl a hátizsákjáért, hogy tudja bele nyomni a pizsamáját.
- Ezt még csak kérdezned sem kell. Tudod, hogy mennyire imádok Hazzus bébinél aludni. - nevet fel jókedvűen. Vajon a nagy örömnek köze van Gemmához is? Tudom, hogy Louis titkol valamit én pedig előbb vagy utóbb ki fogom belőle szedni...

4

Szióóóó!!! Igazából ma nem is akartam részt hozni, de aztán valahogy mégis hoztam :D talán azért mert megígértem h két naponta jönnek :P de ehhez nektek is kell egy kis aktívkodás ;) a rész hát...ilyen lett :D remélem tetszeni fog és komiztok....

~ Connie O'Neill ~

- Biztos, hogy jól vagyok így felöltözve? - vonom kérdőre az ágyamon szétterülő szobatársamat, név szerint Donnát. A lány figyelembe sem veszi a kérdésemet, hanem csak nyugodtan lapozgatja tovább a magazinját amit tőlem csórt el. Hosszú fekete haja az arcába lóg, lábait pedig kecsesen mozgatja előre hátra.
Az ajkamba harapok és úgy figyelem a tökéletes alakját. Nehezen hihető el róla, hogy pénzért árulja a testét. Egészen a mai napig azt hittem, hogy a kurvák akik pénzért fekszenek le férfiakkal, rondák és agyatlanok. Azonban Donna nem ronda és nagyon eszes lány is. Sőt szinte az egyetemen az egyik legokosabb hallgató. Mindig is irigyeltem. Szép, okos, vicces és az összes helyes pasit megkaphatja a suliból. Még Dereket is akiről mindenki tudja, hogy nehezen megkapható alak. Donna mégis megszerezte magának. Pár hónapig jártak ami elég nehezen hihető el, mivel Derek soha nem jár egy lánnyal sem. És, hogy én honnan tudok ennyi mindent erről a Derek srácról. Gólyabál volt rögtön az első héten, segg részegre ittam magam és lefeküdtünk, reggel pedig Ő volt az aki magamra hagyott az ágyban. A kis tetű, pedig nekem még a mai napig is tökre bejön. Hát ez van, életemben először én voltam az aki a padlóra került. És még mennyire haragudtam Donnára mikor Dereket felhozta a szobánkba és itt enyelegtek naphosszat.  Aztán szakítottak, vagyis Donna dobta Dereket. Ha engem kérdeztek élete egyik legnagyobb hibája volt. Egy ilyen pasit veszni hagyni, hát nem normális lány.
Azóta is azon töröm az eszem, hogy vajon mi van Donnában ami bennem nincs meg? Minden srác érte eped, akár hányszor feltűnik valahol Ő van a központban.
Azonban most, hogy már tudom mit csinál és, hogy honnan szerzi a pénzt, már valahogy nem csodálom. Mindig is elítéltem azokat a lányokat akik pénzért árulták a testüket. Komolyan olyan mélyre kell süllyedniük, hogy képesek idegen fazonokkal ágyba bújni? Miért nem tudnak normális munkát keresni maguknak?
És megszólaltam én aki most pontosan ugyan erre készül. Jelen pillanatban undorodom magamtól, hogy bele egyeztem Donnának abba, hogy elmegyek arra a helyre ahol egy éjszaka alatt ezreket lehet keresni. Felfogjátok? Ezreket egy éjszaka alatt. Ez azt jelenti, hogy pár éjszaka alatt megkeresem az egyetemre az összes pénzt és maradhatok Los Angelesben. Nem kell haza mennem, hanem folytathatom az álmaim megvalósítását. Nekem pedig csak ez a lényeg. Nem érdekel, hogy milyen úton keresem a pénzt, hanem csak a cél lebeg a szemem előtt.
- Nem egy szalagavató bálba készülsz baba. - nevet fel Donna és az oldalára fordul majd végig néz rajtam. Tetőtől- talpig végig mér és mikor kész van, elismerően bólint egyet és feláll az ágyamról. Egyenesen felém közelít, majd a derekamra teszi a kezét és lágyan nyom rajtam, hogy aztán végül mind ketten pontosan a tükör előtt tudjunk megállni. Nem bírok magamra nézni és ez a lenge öltözetem miatt van. Szinte a testemből minden látszik, - szó szerint minden! Az arcomon annyi smink pihen, hogy ha a falhoz vágnának ott maradnák. A hajam az eredeti méretétől a kétszeresére van tupírozva. A körmeimen akkora vörös műkörmök pihennek, hogy semmihez nem tudok normálisan hozzá érni. A tűsarkú cipőmnek pedig akkora sarka van, hogy az eredeti magasságom háromszorosa vagyok, pedig eddig sem voltam alacsony. A melleim a push-up melltartómtól szinte már a nyakamba vannak. Utálok a saját bőrömbe lenni! - Már majdnem tökéletesen nézel ki - szólal meg Donna és azzal egy időben maga felé fordít és két kezét a melleimhez teszi már ránk rajtuk egyet, mire azok még előbbre jönnek. Ezek szerint most már ha elkezdek járkálni a mellbimbóim is látszódni fognak. Csodás. Bólint egyet és végül még az asztalról felveszi a vörös rúzsát és az ajkaimra keni azt. - Most már tökéletes vagy!
Nem merek a tükörbe nézni, de mégsem bírom megállni. Mikor tekintetem találkozik a tükörképem másával először meg sem ismerem magam. Olyan mintha egy playboy magazinból léptem volna ki. Gőzöm sincs, hogy most ennek örülnöm e kéne. Tudom én vállalkoztam rá, de fel vagyok én erre készülve? Komolyan ágyba akarok bújni pár kiéhezett faszival akiknek még a nevét sem fogom tudni? El akarok én beléjük élvezni, hogy aztán pár dollár landoljon a zsebembe?
Ha most látnának a szüleim mentem szörnyet halnának. Egészben pedig az a vicc, hogy miattuk csinálom mert nem akarom egész életemben a gúnyolódásukat hallani, hogy milyen naiv vagyok.
Nem hátrálok meg! Kell a pénz és meg is fogom szerezni.
- Előre mondom, hogy amint meglesz a pénz én kiszállok ebből az egészből - néz a lány zöld szemeibe komolyan. Nem tervezem azt, hogy életem végéig egy ribanc leszek. Örülni fogok neki ha addig kibírom még meglesz a pénz.
- Mindenki ezt mondja mikor először megy, aztán pedig valahogy mégis maradnak. A pénz és a gyönyör elveszi az eszüket - mondja halál nyugodt hangon Donna. Összeráncolom a homlokomat, ugyanis nem értem, hogy mire akar kilyukadni. Mégis miféle gyönyör? Azt akarja nekem bemesélni, hogy a lányok élvezik azt, hogy egy idegen férfin vonaglanak? Ezt nem veszem be. - Hidd el Te is élvezni fogod. - veregeti meg a hátam majd megfogja a kezem és elkezd kifelé húzni a szobánkból.
Legnagyobb meglepetésemre a folyosón még pár csoport béli ismerősöm is csatlakozik hozzánk. Az egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy Ők is olyan lengén vannak felöltözve mint mi Donnával. Eszem eldobom. Komolyan itt mindenki ribanc? Milyen jó, hogy én mindig mindent az utolsóként tudok meg.
- Most komolyan Donna, Őt is magunkkal akarod hozni? - szólal meg a vörös hajú csaj akivel eddig még életemben nem beszéltem ugyanis mindig elég csúnyán néz rám. A mai napig nem tudom, hogy mi a problémája velem. Azt olvastam, hogy a vörös hajú lányoknak nagyon ingerült a természetük. Még a nevében sem vagyok biztos. Mindig úgy voltam vele, hogy jobb ha mi ketten tisztes távolságba maradunk. Donna pedig most azt akarja, hogy egy autóba szálljunk be és egy helyre menjünk?
- Monic, Connienak ugyan úgy szüksége van a pénzre mint a csapatba bárki másnak - szól rá erélyesen Donna, de Monicot nem győzi meg. Felhúzza a kisminkelt fejét és továbbra is lenéző pillantásokkal áld meg. Miben jobb Ő mint én? Hisz pénzért árulja a testét. Azért kíváncsi lennék, hogy őt mi hajtotta bele ebbe az egészbe? Vagy Ő mindig is egy hivatásos kurva akart lenni?
- Nézz rá, messziről lerí róla, hogy nem közénk való. Ő olyan mint egy kis angyal, nem mint egy nő aki lefekszik akár kivel. Lefogadom, hogy titkon még mindig várja a hercegét. - nevet fel gúnyosan. Vissza kellene szólnom neki, de valahogy most nem tudok rá mérges lenni. Valahogy jobban izgat az, hogy hova megyünk és, hogy mit fognak velem csinálni. Be kell ismernem, hogy félek. És nem is vagyok teljesen biztos magamban.
Monicnak igaza van. Én nem vagyok olyan mint egy kurva. Hiszek az igaz szerelembe és csak olyannal vagyok képes ágyba bújni aki iránt érzek valamit. De most mégis arra készülök, hogy vadidegenekkel bújjak ágyba. Mi van akkor ha abban a klubban találom meg az igazit? Hisz oda nem csak ötven éves fazonok járnak. Megfordulnak ott a fiatalabb korosztály is akinek nem jött össze az élet és még nem találta meg az igazit, viszont szüksége van nőre és egy jó kis kiadós szexre ezért inkább fizet a gyönyörért.
Lehet Donna erről a gyönyörről beszélt. Ki tudja lehet ő is találkozott ott valakivel akivel azóta is tartsa a kapcsolatot mert belé szeretett. Miért ne élvezhetném a végén én is ezt az egészet?
- Úgy tudtam, hogy valaki azért áll ribancnak, hogy pénzt keressen. Nem pedig azért, hogy közbe a nagy Őt keresse. - kacsintok Monicra, majd egy diadalittas vigyorral mászok be az autó hátsó ülésére, Donna a volán mögé ül, Monic pedig az anyósülésre és ezzel szerintem a beszélgetés be is fejeződött ma estére. Az már tuti biztos, hogy én Monickal legjobb barátnő nem leszek. Rá legalább illik a ribanc nevező mert tényleg úgy viselkedik és még csak nem is kell megjátszania magát.
Donna elindítja az autót és elindulunk Los Angeles sötét utcáin. Késő éjjel ellenére az utcákon nem egy sem kettő fiatal hemzseg. Sőt ha az ember jobban oda figyel még tanúja lehet egy kisebb utcai verekedésnek is. Csak jobbra kell fordítanom a fejem máris tanúja lehetek annak, hogy egy néger gettó töltelék, hogyan tapos agyon egy nyápic szemüveges kölyköt. Nem értem az ilyen kisfiúknak a szüleit, mégis hogy a francba képesek elengedi a gyereküket éjjel. LA veszélyes hely ha nem vigyáz az ember. Olyan közösségbe kerülhet amiből soha nem tud aztán kikerülni. Mint én. Mindig is mondtam, hogy a pénz nagy úr.
Ujjaimmal kezdek el játszani és próbálok nem arra gondolni, hogy mikor is érkezünk meg. Azonban éppen hogy csak kifújom az eddig bent tartott feszült levegőmet, Donna leállítja az autót egy parkolóban ahol hemzsegnek a márkásabbnál márkásabb autók. Azt hiszem megérkeztünk. A két lány kiszáll az autóból vigyorgó arccal így én is kénytelen vagyok követni a példájukat.
- Connie köszöntelek a Pink Pussyban ahol garantálom rengeteg maradandó élményben lesz részed - karolja át a derekamat Donna és úgy indulunk el befele.
Hatalmasat nyelek ahogy a rózsaszínen villogó feliratot nézem ami mellé még egy nőt is rajzoltak. Azt hiszem kezdem érteni, hogy honnan kapta a nevét ez a hely. Szerintem gusztustalan. Eddig a rózsaszín az egyik kedvenc színem volt, de mostantól undorítónak találom. Maradandó élményem biztos lesz, de szerintem életem végéig azon leszek, hogy tudjam elfelejteni.
- Mi az hercegnő, nem ilyenre számítottál? Azt hitted, hogy a Disneylandbe hozunk? - gúnyolódik rajtam Monic. Esküszöm ez a csaj nagyon kapni akar tőlem. Szívesen megtépném azt a vörös haját. Legalább kiderülne, hogy igazi e vagy csak mű. A mellei tuti nem igaziak. De ha mégis azok akkor irigylésre méltó. Az én melleim miért nem tudtak akkorára megnőni mint az övéi? Neki dinnyéi vannak, az enyémekről pedig inkább nem is beszélek. Elég legyen annyi, hogy sokszor alig kapok melltartót mivel nem gyártanak kis méreteket. A legrosszabb pedig az, hogy huszonkét éves vagyok szóval már meg sem fognak nőni. Pedig a pasiknak a nagy mellű nők jönnek be. Lehet ez a válasz arra, hogy miért vagyok már egy éve szingli. Monicnak bezzeg minden héten új pasija van.
- Akár hiszed akár nem, pontosan ilyenre gondoltam mint ez - vágok vissza szemrebbenés nélkül. Ez most úgy hangzott mintha minden héten egy sztriptíz bárban tengetném az unalmas perceimet.
Ugyanis mint ahogy végül kiderült a Pink Pussy egy sztriptíz bár volt, ahova csak férfiakat engedtek be személyivel. Pont ezért nem volt itt egy gyerek sem és lány sem. Vagyis nők voltak. De azok vagy a rúd mellett táncoltak, vagy a pultnál álltak, és végül a kuncsaftokkal beszélgettek majd kézen fogva mentek fel az emeletre ahol a szobák voltak.
- Várj bemutatlak Marco-nak - kiabált rám Donna és próbálta túlharsogni a zenét és a férfiakat akik épp a rúdon táncoló lányt istenítették. Ha nekem most valaki azt mondja, hogy azon a rúdon kell illegetnem magam, miközben a vén faszik pénz nyomnak a bugyimba és a melltartómba rögtön megfordulok. Nem tudok táncolni! És a bugyimhoz sem érhet senki csak úgy. Egyébként is ki az a Marco?
Végül pár másodperc múlva Donna egy eléggé testes alakkal tér vissza. A fények ellenére szemüveget visel. A feje búbja kopasz, a szája körül kecskeszakáll éktelenkedik. Gondolom Ő Marco.
- Üdv! - intek egyet bájosan, de a kezem remegnek. A férfi nem köszön vissza. Megindul felém és mielőtt bármit is mondhatnék megfogja a seggemet és belém markol erőteljesen. Felszisszenek és már majdnem meglendítem a kezem mikor eszembe jut, hogy mégis, hol vagyok.
- Kemény a popsid cica. A kuncsaftok imádják a kemény húsokat - kacsint rám Marco. Fülig elvörösödök. Pedig most nem szabadna örülnöm a dicséretnek. - Szabályok. Hatvan perc a szobán száz dollár. Ha ráhúz akkor többet fizet. Óvszert muszáj használni. A kuncsaftok minden kérését teljesíteni kell. Ha azt mondja, hogy szivarozz miközben kivered neki, akkor Te szivarozni fogsz és kivered neki. Nincs hisztizés, hogy nem tetszik a faszi. Ha fizet Te ugorsz és csinálod a dolgod. Érted? - meg sem tudok szólalni, mert teljesen sokkos állapotba kerülök. Ezek a dolgok gusztustalanok. Viszont a fejem önálló mozgásra kel és elkezd bólogatni. - Úgy látszik a főnök máris kiszúrt magának - bök a hátam mögé én pedig követem a pillantását. Egy jól öltözött öltönyös férfi közelít felém. Arca kellemes és megnyugvást sugároz. Nem úgy néz ki mint aki ki lenne éhezve.
- Új lány? - ér mellénk és fordul Marco- Donna páros felé. Ő itt a nagy fej, vagy mi? - Hogy hívnak kislány? - kérdezi kedvesen. Kék szemeiben rögtön elveszek. Borostáján pedig legszívesebben most rögtön végig simítanék.
- Öhm...Connie...Connie O'Neill. - válaszolom nyöszörögve.
- Ne félj tőlem kedvesem. Eddig még senkit nem ettem meg. Igaz lányok? - fordul Monic felé aki csillogó tekintettel bólogat mint egy kiskutya. - Én Bradley Payne vagyok és enyém ez a hely. A hely ami mostantól a Te munkahelyed, neked pedig azt kell csinálnod amit én mondok! - fogja meg a kezem lágyan és kezd el húzni a pult felé.
Innentől kezdve nincs menekvés. Ez a munkahelyem és azt kell csinálnom amit Mr.Payne mond és akar...

3

Hellóóóó!!! Mert én olyan aranyos vagyok és mivel imádlak benneteket hoztam ma is friss részt :D igen szinte minden két nap új rész van :3 örültök? komiztok? remélem igen mert akkor sokáig így lesz még :P szóval sűrűn komizni és akkor sűrűn jönnek a részek is ;)

~ Liam Payne ~

A hátizsákommal a hátamon toporzékoltam a szobám kellős közepén, és szinte már magam is össze zavarodtam. Úgy egy órája azon gondolkodok, hogy mégis hova mehetnék szombat este egyedül. Kilenc óra után nem nagyon tanácsos egyedül mászkálni LA utcáin. Pláne nem nekem. Engem valahogy mindig mindenki kiszúr még az utcán is. Elég ha csak suliból tartok haza felé akkor is tuti, hogy valaki nekem állít. Nem értem, hogy miért mindig én vagyok a célpont. Lehet azért mert már messziről süt rólam a tény, hogy tizennyolc évesen szűz vagyok és a suli legnagyobb lúzere. Most akkor gondoljatok bele, hogy mi lenne ha csak úgy bemennék egy szórakozó helyre ahol egy csapat fiatal szórakozik. Még a lányok is kiröhögnének.
Szemüveges vagyok, általában inget viselek. A farmer nadrágot nem szeretem mert mindig olyan érzésem van mintha szétdurrannék benne. Nem értem, hogy a fiúk, hogy tudnak olyan lazán öltözködni. Egyáltalán fényes nappal, negyven fokos melegben mi az élvezetes abban, hogy a fejükön van egy baseball sapka, ami még hátrafelé is van fordítva, vagy pedig oldalra. Ráadásul a korombéli srácoknál most az a menő, hogy a nadrágjaikat annyira lehúzzák, hogy kilátszódik a különböző színű alsónadrágjuk.
A legrosszabb pedig az, hogy a csajok az ilyen kinézetű srácokért vannak meghalva. Ja, nagyon szexi kikötött cipővel lófrálni az utakon. Ez nem az én stílusom. Hozzájuk képes én túlságosan egyszerű vagyok és finnyás.
Tudom változtathatnék a stílusomon, hisz akár mennyi új ruhát vehetnék, a hajamat is megcsinálhatnám normálisra, és kontaktlencsém is van. De egyszerűen nem érdekel. Egyszerűen képtelen vagyok változtatni a stílusomon. Mondjuk ha egy lány miatt kéne megváltoznom, szerintem megtenném. Azonban ahhoz nagyon szerelmesnek kellene lennem. És jelen pillanatban nem vagyok annyira szerelmes, hogy agyatlan majmot csináljak magamból.
Nekem tökéletes megfelel ez az élet. Még akkor is ha mindenki csúfol és csak két barátom van, de ő rájuk legalább mindenben számíthatok. Igaz az apámnak is hazudnom kell, mivel ő meg azt hiszi, hogy a suliban rengeteg haverom és csodálóm van, és a lányok is meg vannak értem halva. Ha megtudná, hogy szinte minden nap valaki bezár a suli klotyójába majd röhögnek a szenvedésemen, szerintem engem okolna azért, hogy milyen nyomi vagyok és egy bentlakásos iskolába küldene, hogy igazi férfit faragjon belőlem. Mivel Ő tökéletes ezért muszáj nekem is annak lennem a szemében. Nem fogja fel, hogy totál különbözök tőle. Én soha nem leszek akkor szexgép mint Ő, és szerintem negyven éves koromba sem fogok úgy viselkedni mint egy húsz éves, a barátnőm is koromhoz illő lesz, és nem fogom a gyermekeimet elhanyagolni egy jó buli miatt.
Apropó Harry. Szombat este van, kilenc óra után ami azt jelenti, hogy tuti a szobájában van és nézi az ostoba zombis sorozatait. Nyugodtan elmehetek hozzá és még ott is alhatok. Anne úgyis mindig örömmel fogad, sőt még sütni is szokott, ráadásul a kedvenc édességeimet. De annak nem örül, ha éjjel zavarom a fiát. Ez már lényegtelen. Félúton szólok Louisnak is, hogy csatlakozzon hozzánk.
És már meg is van oldva a szombat estém. Apa pedig úgy fogja tudni, hogy buliztam egész éjjel és azért nem jöttem haza mert holt részeg voltam.
Ez miért nem jutott előbb az eszembe? Liam, Te néha tényleg húgyagyú vagy! 
Felveszem a kabátomat és a nyakamig felhúzom, majd kezembe veszem az ipodom a fülesemet pedig a nyakamra teszem és úgy hagyom el a szobámat.
Szinte vágtatva megyek le a lépcsőn, de mikor jobbra kanyarodok a földszinti folyosón, az apámba ütközök. Egy világoskék inget visel, melynek gombjai a mellkasáig ki vannak gombolva, ezzel tökéletes belátást nyerhetek az enyhén szőrös mellkasára. Nadrágja tökéletes összhangban van az ingével, karján pedig egy zakó pihen. Lerí róla, hogy készül valahová. Sejthettem volna, hogy ezért akar minden áron elküldeni otthonról. Biztos megint egy nőt hoz haza, és mivel szégyenli, hogy minden héten más csajnak mutat be, ezért elhatározta, hogy inkább kikerüli az esetleges reggeli találkozót. Ciki lehet a számára, ha egy alig huszonöt éves csajnak, - akinek fűt- fát ígért az éjjeli menet során,- bemutatja a tizennyolc éves fiát. Habár ilyen eseteknél voltam én már a szomszéd fia is akire neki kellett vigyázni, vagy a rég nem látott öccse aki Alaszkában él és katonai iskolába jár, viszont nagyon ritkán mutatott be úgy mint a tulajdon fiát. Amilyen nőnek úgy mutatott be mint a saját fia, azzal akkor hosszabb ideig járt, - úgy körülbelül másfél hónapot. Apám nem a hosszú kapcsolatok híve.
- Indulsz is? - kérdezi az apám egy nagy mosollyal az arcán. Most őszintén minden szülő így viselkedik, vagyis örül mikor a gyerek szórakozni megy a veszélyes éjszakába egy csomó idegen alak közé akikről senkit nem tud? Szerintem ez nem egy normális szülői viselkedés. Inkább vissza kellene tartania, vagy mit tudom én. Nem pedig üldöznie.
- Ahogy látom Te is. - nézek rajta végig és máris mérges leszek rá. Lassan kezdem megérteni, hogy anya miért hagyta Őt cserben. - Gondolhattam volna, hogy megint haza akarsz hozni egyet az agyatlan libáidból és azért akarsz elküldeni otthonról engem. - az én apámban az a legjobb, hogy akár mint mondhatok neki mert nem sértődik meg. Sőt inkább örül neki, hogy agyatlan lotyókkal kezd ki.
- Néha nekem is kijár a szórakozás. - vonja meg a vállát.
- Apa fájdalommal kell közölnöm veled a szörnyű tényt, de az van. hogy Te minden héten szórakozni jársz. Sőt már hétköznap is, mikor az lenne a dolgod, hogy otthon légy velem! - igen fáj az apám viselkedése. Nem tudom, hogy miért nem tud úgy viselkedni mint egy normális apa. Mondjuk gőzöm sincs, hogy hogyan viselkedik egy igazi apa. De gondolom nem úgy mint Ő.
Soha nem kérdezi meg tőlem, hogy mi történt velem a nap folyamán.
Soha nem kérdi meg, hogy meg e tanultam már.
Soha nem kérdi meg, hogy mit csináltam míg nem volt otthon.
Egyszóval, borzalmas apa.
- Liam, szerintem belőled már az unalom beszél. Állandóan ugyan abban a környezetben vagy és most rajtam töltöd ki a dühöd ez miatt- lép felém egyet két kezét pedig a vállamra teszi és ráz rajtam egyet miközben mélyen a szemembe néz. Szar, hogy ennyire hasonlítunk egymásra. A nagyi mindig azt szokta mondani, hogy olyanok vagyunk mint két tojás. Kínos mert én nem akarok hasonlítani az apámra. Nem akarok én is ennyire öntelt és beképzelt lennie. Én főiskolát akarok végezni, nem pedig naphosszat semmit se csinálni. Nem szeretnék annyira mozgalmas életet mint az övé. De legfőbb normális családi életet akarok. - Más kölyök örülne ha ilyen menő faterja lenne mint én! - húzza ki magát büszkén. Erre csak megforgatom a szemeimet. Szuper, hogy Ő ennyire büszke önmagára.
- Teljes mértékben egyetértek veled - bólogatok hümmögve. - Biztos, hogy egy gyerek olyan apának örülne aki egész életében szarik a fejére és többre tart egy ócska nőcskét mint a saját fiát. - vágom a fejéhez, de nem nézek rá. Megigazítom a szemüvegemet és elindulok a bejárati ajtó felé. Könnyeimmel küszködök ugyanis egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire elszállva magától. Komolyan nem esik le neki, hogy mennyire rossz apa? Az Ő dolga lenne az, hogy meghallgassa, hogy mennyit szenvedek az iskolába, vagy bárhol máshol. De helyette a pszichológusomnak kell elmondanom, hogy a diákok milyen szörnyűségeket csinálnak velem.
Kezem a kilincsen van, mikor a padló megnyikordul ami azt jelenti, hogy utánam jön. Nem fordulok hátra, csak lelassítom a mozgásomat.
- Óvszer remélem van nálad. Nem akarok még nagyapa lenni szóval inkább védekezzetek. - hangjában nevetést vélek felfedezni. És én még arra számítottam, hogy bocsánatot akar tőlem kérni amiért ostobán viselkedett velem. Megint tévedtem vele kapcsolatban.
Egy keserű mosoly kúszik az arcomra és úgy csapom be magam után a bejárati ajtót. Egy nagyot szippantok a friss esti levegőből, majd elindulok a kihalt járdán. Fülesemet a fülembe dugom a zsebemből pedig kihalászom az ipodom, hogy tudjak betenni egy dalt a kedvenceim közül ami lenyugtat és meggátolja azt, hogy sírjak apám miatt. Igen, vannak dühkitöréseim nem is egyszer. Pont ezért szorulok kezelésre ugyanis néha nagyon nem tudom fékezni magam.
Miközben a zenelejátszómat nyomkodom nem figyelek az útra és ennek következtében véletlenül neki megyek valakinek. A fülesem kicsúszik a fülemből én pedig szembe találom magamat egy néger sráccal. Elég gettó formája van ami azt jelenti, hogy jobb ha meghúzom magam mert ezek közveszélyesek.
- Nézz a lábad elé vakegér - lök egyet a mellkasomon és rögtön fájdalmat érzek azon a ponton ahol hozzám ért.
- Elnézést - kérek bocsánatot leszegett fejjel és megigazítom a szemüvegemet ami egy kicsit lecsúszott a szememről. Miért vagyok ennyire balszerencsés? Csak Harryék házához akarok eljutni nyugodtan, ez olyan nagy kérés?
- Anyuci nem tanított meg a járdán menni? Szokás felfelé nézni. Nem hiszem el, hogy ekkora szemüveggel sem látsz - mondja kemény hangon és megint lök rajtam egyet. Mit kéne most csinálnom? Fussak el? Áh, hamar kifulladok ugyanis kisebb koromba asztmás voltam.  - Egyáltalán mi vagy Te? Harry Potter modern kori változata, vagy mi? - ereszd el a füled mellett! 
Megszoktam már az efféle megjegyzéseket. Pedig a szemüvegem divatos és kicsit sem hasonlít Potter béna kerek szemüvegkeretére.
- Oké, én voltam a hibás. Még egyszer nem fog elő fordulni, de hagyjatok menni. Az életem amúgy is szívás, szóval nincs szükségem arra, hogy még Ti is elverjetek a semmiért. - ritkán fordul elő, hogy felemelem a hangom, de most mégis megtettem. Felszegett fejjel távoztam a legjobb pedig az volt az egészben, hogy nem jöttek utánam. Szó nélkül hagyták, hogy tovább álljak. Így nyugodtan tudtam tovább folytatni az utam Harryék házához. És titkon büszke voltam magamra amiért ki mertem állni magamért...

2

Hellóóó everybodyyyy!!!! Új rész és új kinézet...nos lehet már az agyatokra megy h ennyiszer változik a külső, de úgy gondoltam h most tényleg muszáj át csinálom mert rájöttem arra h szinte az összes blogon ilyen html kódos sablon volt én pedig nem szeretném azt h a blogom a tucat blogok táborát népesítse...inkább törekedek az egyediségre még ha béna is lett xD meg aztán nem lett pipálni sem pedig tudom h azt jobban szerettek mint komizni :D szóval megint lehet pipálni!!! De azért remélem inkább komiztok :D és senki nem dicsér meg h ilyen sűrűn hozom a részeket? :c megérdemelném a komikat ;) na jó abba hagytam :D komizniiiiiii

~ Connie O'Neill ~

- Gondolom tudja, hogy ma miért hívattam ide. - fog velem kezet az egyetem pénzügy tanácsadója, aki egy alacsony köpcös nénike, szemén hatalmas szemüveggel aminek következtében a szemei úgy néznek ki mint egy bogár látószervei. Idős létére nem mond le a sminkről sem, ugyanis ajkain vörös rúzs pihen, szemei pedig a ruhájához illően tengerkékre vannak kisminkelve. Ahogy kövér ujjaival megszorítja az én vékonyka kezemet, megremegek mikor az arany gyűri a bőrömhöz érnek.
Igaz csak most találkoztam először a fél éves pályafutásom során ezzel a nővel, de rögtön leszögezem magamban, hogy nem érdemes vele ujjat húzni. Próbálom bemesélni magamba, hogy egy kedves nyugdíjas hölgy, aki munkamániás és rettentően szereti a fiatalokat, pont ezért nem hagyja itt az egyetemet, de sajnos a szívem tudja az igazságot.
Az egyetem nem olyan mint ahogy én képzeltem. Se móka, se kacagás. Helyette a pénz, a rang, és a hovatartozás. Emlékszem az első tanítási órára mikor elkéstem és a dizájn órán az első sorban kellett ülnöm. A professzor egész órán csak engem bombázott kérdésekkel és mikor elege lett belőle, hogy egy kérdésre sem tudom a pontost választ, fejhangon megjegyezte, hogy ez van mikor egy átlagos , dolgozó por nép gyermeke megjelenik az iskolában. Azóta is rendszeresen gúnyt űz az akcentusomból, mivel én nem vérbeli amerikaik vagyok.
Los Angeles nem az agyalok városa, inkább a pokloké. Egy hónap alatt elvertem az összes spórolt pénzemet ugyanis minden könyvet magunknak kellett megvenni, amiknek borsos áruk volt. Gondolom most rájöttetek, hogy fél éve nem fizetem se a tandíjat, se a kollégiumot. Próbáltam diákmunkát vállalni egy kávézóban, de mindig akkor volt a műszakom mikor órára kellett volna járnom. Muszáj volt döntenem és hát az iskola mellett döntöttem.
Szóval a pénztárcám öt hónapja üresen pihen a táskámba, közben pedig azon reménykedem, hogy az iskola megengedi, hogy legalább ezt az egy évemet húzhassam ki fizetés nélkül. Utána pedig kitalálok valamit.
Az biztos, hogy haza semmiképp sem megyek. Nem fogok örömet szerezni az apámnak. Egész életemben gúnyolna, hogy Ő megmondta, hogy ez lesz. Akkor is elvégzem valahogy az egyetemet. Megoldom és kész.
- Azt hiszem, hogy igen - ráncolom össze a homlokomat és ülök le arra a székre amire a hölgy mutat, - vagyis jobban mondva az asztal előtt álló kényelmetlen fa izére. Most, hogy így jobban körbe nézek olyan ez az irodának mondott szoba, mint a nagymamám ebédlője. Még a szag is olyan orrfacsaró. Lehet, hogy ez a nő a nagyival egyidős? Ugye nem fogja nekem elmesélni a fiatal korát, mikor még Ő is egyetemre járt? Elég volt végig hallgatnom a nagyit mikor elmesélte azt, hogy a virágboltba, hogyan toppant be nagyapa és szerelem volt első látásra. Hát az én nagy szerelmem valahogy nem toppant be abba az ókori virágboltba.
- Miss O'Neill, sajnálattal kell közölnöm magával, hogy az egyetemnek elege van a halogatásaiból. Pontosan öt hónapja egy centet sem utalt át az iskola bankszámlájára. Az intézet minden szolgáltatását ingyen használja. Ráadásul rengeteg fontos óráról hiányzik és azt hazudja a tanároknak, hogy diákmunkát vállal, de a csoporttársai állítják, hogy az egész napokat végig alussza a szobájában. - szemüvegét az orrára húzza, hogy szemeivel tudjon rám nézni.
Kezeim ökölbe szorulnak és közben azon gondolkodom, hogy ki lehetett az az áruló aki beköpött, hogy alszom. Basszus nekem is kijár a pihenő. Nagy fáradság ám a pénz keresés, - és még milyen nagy fáradság az mikor nem keresek egy vasat sem. Ha megtudom, hogy ki volt az aki elárult én esküszöm, hogy kitekerem a nyakát, ha pedig férfi nemű egyedről van szó azt pedig kiherélem.
Ez a helyzet már nem vicces. Gondoltam, hogy azért akar velem beszélni a pénzügytanácsadó, hogy sok összeggel el vagyok maradva, de azt nem hittem, hogy arról is, hogy nem járok be az órákra rendszeresen. Én azt hittem, hogy itt csak a vizsgák a fontosak.
Csodásan tudok rajzolni, a csoportból az egyik legjobb vagyok ! Olyan ruhákat tudnék tervezni, hogy a Chanel meg a Gucci elmehet a francba mellettem.
- Tudom hibáztam, de meg volt rá az okom - köszörülöm meg a torkom és elő veszem a kiskutya pofimat. Az biztos, hogy engem ebből az egyetemből még most nem dobnak ki! Ha térden állva kell könyörögnöm megteszem. - Tudja a családi állapotom nagyon siralmas. A szüleim szó szerint elüldöztek otthonról. - ha azt vesszük nem is hazudok olyan nagyot, ugyanis az apám tényleg közölte velem ha elmegyek otthonról az egyetem miatt akkor soha többé nem mehetek haza. Azóta sem telefonáltam haza, anya eleinte még próbált hívni, de soha nem vettem fel neki.
- A magánéleti problémája nem ránk tartozik. Maga már egy felnőtt önálló nő ami azt jelenit, hogy egyedül is meg tudja oldani a problémáit - válaszolja csípősen, mire én csak szomorúan lesütöm a szemeimet. Nem kell az orrom alá dörgölni minden áldott nap, hogy már felnőtt vagyok. Basszus huszonkét éves vagyok! Ez olyan nagy kor? - Ha pedig nem tudja megoldani az azt jelenti, hogy nem közénk való. - folytatja tovább mire én begrimaszolok. - Lehet fájdalmasnak fogja találni a szavaimat, de én is azon a véleményen vagyok, hogy nem ebbe az elit iskolába való. Csak a puszta szerencséjének köszönheti, hogy felvételt nyert. De amint látja nem tudta venni az akadályokat és elvérzett félúton.
Mintha pofon vágtak volna olyan fájdalmasan hatottak rám az asszony szavai. Talán még jobban fájtak mint az apámé mikor közölte velem, hogy egy naiv fruska vagyok. Nem, én egy harcos vagyok. Soha nem adom fel, és most sem fogom. Igen is divattervező leszek és el fogom végezni az egyetemet. Nem tudom, hogy hogyan, de kitalálok valakit. Túl sokan hiszik rólam, hogy gyenge vagyok, pedig nem vagyok az. Egyszerűen csak egy kis időre van szükségem míg kitalálok valamit.
- Hatalmasat téved velem szembe! - állok fel a székről majd a hatás kedvéért egy erőteljeset ütök az asztalon, mire az asszony teste megremeg és még a szemüvege is lejjebb csúszik az orrán. - Igenis ide való vagyok, csak egy kicsit elszaladt velem a ló. De ha ad egy kis időt az összes tartozásomat lefizetem. - hangom kemény és magabiztos. Pislogás nélkül beszélek, hogy elhiggye nekem.
- Ugye tudja ha ezt most elszúrja repül az iskolából és a városból is? - biggyeszti vissza a szemüvegét az orrára és elkezdi a papírjaimat nézegeti. Erre újra vissza huppanok a székre és a hajamba túrok megsemmisülten. Ha nem mondja esküszöm elfeledkeztem volna, hogy fél lábbal kint vagyok az iskolából.
- Csak egy kis bizalmat várok magától. Ígérem, hogy nem fog csalódni. - mint egy sírós kislány úgy könyörgök. Még jó, hogy ezt a jelenetemet senki nem lássa. Végül még egy Hollywoodi filmben kötök ki, mert egy született filmszínész bújt meg bennem.
- Három hetet kap. Ha akkor sem fizet elbúcsúzunk egymástól örökre. - ezzel a témát lezártnak tekinti ugyanis a székével hátat fordít nekem. Na nem mintha tovább akartam volna még beszélni.
Amilyen gyorsan csak tudok felállok és szinte már futva hagyom el az irodáját. Utam egyenesen a kollégiumi szobámra vezet, hogy tudjam átgondolni a dolgaimat.
Három hetet adott ami azt jelenti, hogy majdnem egy hónapot. Ennyi idő alatt csak megszerzem azt a pénzt amire szükségem van. Ha kell egyszerre több munkát vállalok és éjjel nappal dolgozni fogok. De ez sem jó mert akkor meg megint nem tudok bejárni órákra és mindjárt itt van a vizsgaidőszak ott pedig nem bukhatok meg egy tantárgyból sem mert akkor is kicsapnak.  Más kell kitalálni. Kölcsön senkitől nem tudok kérni mert az egyetem összes hallgatója éppen, hogy csak kijön a pénzből. Valami olyan munka kellene amivel rengeteget tudok keresni. De Los Angelesben, hol van ilyen cég?
- Min töröd a buksidat ennyire Connie? - hallom meg a szobatársnőm Donna hangját. Rám sem néz, hanem rögtön levágja magát a hatalmas tükre elé ami az íróasztalára van rátámasztva. Kibiggyeszti az ajkait és sminkjét kezdi el igazgatni. Amióta megláttam irigylem. A szülei tuti milliárdosok ugyanis a csajnak szó szerint mindene megvan. - Esetleg tudok segíteni? - fordul felém majd a székét elém húzza kezét pedig a combomra teszi és kedvesen mosolyog rám. Soha nem voltunk annyira jó barátnők ugyanis Ő begyűjtötte az egyetem legnagyobb ribancait. Egyszerűen csak szobatársak voltuk akik néha szoktak beszélgetni.
- Ha meg tudod nekem mondani, hogy LA-ban a ribancok hány száz dollárt keresnek, akkor ki tudsz húzni a bajból. De ha nem tudod, akkor inkább ne is próbálkozz meg velem beszélgetni mivel három hét múlva új szobatársat kapsz - arcomat a tenyerembe temetem.
Amilyen szerencsés vagyok tuti, hogy Donna berág rám amiért leribancoztam. Könyörgöm manapság a lányok nem mernek olyan mini szoknyában utcára lépni mint Ő.
- Elég sokat ahhoz, hogy a gondjaid megoldódjanak. - válaszolja, én pedig elhúzom a tenyeremet az arcom elől és érdekesen pislogok a fekete hajú lányra. Ez most komolyan válaszolt arra a kérdésemre, hogy mennyit keresnek a ribancok? Biztos csak hallotta valakitől onnan tudja. Nem kell rögtön rosszra gondolni.
- Mert Te aztán tudod, hogy mennyit kap egy lotyó az utcán aki pénzért van férfiakkal. - nevetek fel gúnyosan.
- Te azt hiszed, hogy én utcán árulom a testem? Ennyire naiv már nem lehetsz kicsi Connie - simít végig az arcomon. Ez az a pillanat mikor felállok az ágyamról és tisztes távolsága megyek Donnától. Most komolyan bevallotta azt, hogy egy ribanc? Ugye nem?
- Oké miről beszélsz Te nekem most? - kérdezem ingerülten.
- Mit hittél honnan van annyi pénzem? Vagy a csoportban lévő csajoknak? Könyörgöm Los Angelesben minden a pénz körül forog, amit nem adnak ingyen. - vonja meg a vállát egyszerűen, velem pedig szó szerint megfordul a világ.
Ha bele gondolok lehet igaza van. Szinte egyik este sem jön haza a koliba és olyankor csak kihívó ruhákat visel, és egy csapat másik lány társaságában lép le, és hajnal előtt haza sem jönnek. Utána másnap pedig rögtön vásárolgatni mennek.
- Azt akarod nekem mondani, hogy Te pénzért árulod a tested? - kérdezem kikerekedett szemekkel.
- Nem akárkinek baba! Egy klubban ahova csakis pénzes férfiak járnak. Nem olyan szörnyű ha csinálod, csak így kívülről tűnik borzalmasnak. De ha valakinek nagyon kell a pénz akkor mindenre képes. És ahogy téged elnézlek nagyon kell a pénz. - húzogatja fel le a szemöldökét Donna.
Tényleg szörnyen és undorítónak hangzik. Ennyire fontos nekem a suli? Igen, ennyire mert ha most haza mennék akkor az apámnak szereznék örömet.
- Hogy lehet oda bekerülni? - kérdezem egy picit akadozva nagyokat nyelve. Donna szeme felcsillan és megindul felém.
Lehet, hogy most követem el életem legnagyobb hibáját. Megyek egy klubba árulni a testem ahol férfiakat kell kielégítenem. Hát nem hangzik valami izgalmasan, de nem tudok mást csinálni. Viszont tudom, hogy ezek a férfiak rengeteget fizetnek egy jó szexért. Nekem pedig most csak a pénz a lényeg, szóval nem válogathatok. Kitudja, lehet nem is lesz olyan szörnyű...

1

Mivel volt időm ezért gyorsan megírtam a kövi részt :) őszintén nagyon megörültem annak a 6 kominak ugyanis totál azt hittem h már senki nem fog írni ugyanis vagy meguntatok, vagy pedig elfoglaltak vagytok a suli miatt, de szerencsére írtatok :P szóval örülnék ha ide is véleményeznétek 

~ Liam Payne ~

- Ismét egy szombat este, mikor Te megint nem mész sehova, és semmi értelmes dolgot nem csinálsz. - állít nekem apa, miközben épp narancslevet öntök magamnak a konyhapulton. Rá sem hederítek a mondókájára ugyanis kicsit sem érdekel, hogy mit magyaráz nekem. Helyette az egész figyelmemet az üdítős dobozra szentelem és arra, hogy a poharamat csordultig tele tömjem, - noha gőzöm sincs, hogy hogyan fogom így felvinni a szobámba, hogy egy csepp sem csöppenjen ki, - de legalább egy kis időt nyerek magamnak, hogy ne kelljen az apámra néznem. Kicsit sem vagyok kíváncsi a megszokott dumájára. Ha nem említi meg rá sem jövök, hogy ma szombat van.
Oké, kit akarok hülyíteni? Nagyon is jól tudom, hogy szombat van. Egy nap a hétvégéből amit én szívből gyűlölök. Pont úgy ahogy a péntek estét is. Más gyerek egész héten azt számolja vissza, hogy mikor lesz végre hétvége. Ez rám is igaz, csak fordított változatban, ugyanis én hétvégén számolok vissza és azt várom, hogy mikor lesz megint hétfő reggel. Nekem nincs semmi bajom a hétköznapokkal, ugyanis akkor legalább értelmes dolgokkal töltöm el az időmet. Na, de hétvégén mégis mi a francot lehet csinálni? Hétköznap is kellő képen ki tudom magam pihenni és minden más dologra is van időm, szóval nekem nem hiányoznak a szabad napok, hisz akkor úgyis csak unatkozom és hülyeségeken gondolkodom. Mint például azon, hogy vajon az osztálytársaim, - és a velem egyidős srácok, - hol buliznak.
- Képzeld el, hogy nagyon is sok dolgom van! - hangomat egy picit felemelem és apám kéken virító szemeibe nézek. Hanyagul üldögél az egyik konyhai széken és ha az ember nem tudná a korát, rá sem mondaná azt, hogy túl van már negyven.
Hát igen Bradley Payne az apám és az a férfi aki még mindig húsz évesnek képzeli magát. Mikor elkezdtem a gimnáziumot és az osztályfőnök kötelezővé tette, hogy minden szülővel találkoznia kell, az apám kénytelen volt bemenni a suliba. Kicsit sem volt ciki. Á, dehogy. A fél suli nőnemű élőlénye a nyálat csorgatta utána, a végzősök pedig követték és még a telefonszámát is elkérték mert azt hitték, hogy gyakornok tanár az egyik fősuliról. És ha ez még mind nem lenne elég, az osztályfőnök pedig azt, hitte rá, hogy a bátyám. Az apám természetesen élvezte a helyzetet. Mint mindig mikor a koránál jóval fiatalabbnak hiszik. Az a legszörnyűbb, hogy még úgy is viselkedik mint egy huszonéves. Csodálom, hogy még arra nem kért meg, hogy a keresztnevén szólítsam mivel szégyenli ha apának szólítom. Na nem mintha nagyon találkoznánk, ugyanis számára az autó szalonja értékesebb mint a saját tulajdon fia. Mondanám azt, hogy a sok munkájának megvan az eredménye ugyanis Los Angelesben sokan azt beszélik, hogy még az elnöknél is több pénz landol az apám kezében. Kit érdekel a pénz, ha ez miatt totál eltávolodtunk egymástól.  Azon se lepődnék meg ha nem tudná azt, hogy mikor van a szülinapom.  - És ha most megbocsájtasz megyek a szobámba és megcsinálok egy nagyon bonyolult kémia kísérletet. - húzom fel az orrom és a poharammal együtt elszambázok apám mellett, de sajnos még hallom ahogy gúnyosan felhorkant. Ha az apám velem egyidős lenne akkor kérdésem lenne, hogy melyikőnk lenne a menő srác a suliban. Biztos, hogy nem én.
Kettesével szedem a lépcsőfokokat és egy kő esik le a szívemről mikor végre ismét a szobámba találom magam. A poharamat leteszem a kicsi üvegasztalra a többi kacat mellé ami pontosan a tévé előtt áll. Magamat pedig levágom az egyik kényelmes fotelembe amibe oly sok időt töltök. Bele iszom a narancslevembe, majd kezembe veszem a kontrollert és bekapcsolom az x-boxomat, hogy tudjam befejezni az egyik elkezdett játékomat.
Jó kis kémia kísérlet. Tudom csúnya dolog hazudni az apámnak, de nem akartam azt, hogy tovább gúnyolódjon rajtam, hogy milyen nyomi vagyok. Köszi, a suliban is naponta megkapom, hogy az apám szégyenli a lúzer fejemet. Ez van, csak hozzá kell szokni.
Nagyban benne vagyok a játékban, mikor nyitódik a szobám ajtaja és pár másodperc múlva az apám foglal helyet a mellettem lévő szabad fotelban. Annyira meglepődök a feltűnésén, hogy szinte a kontroller is kicsúszik a kezemből. Mikor is volt az utoljára, hogy bejött a szobámba? Úgy fél éve? Igen, akkor mikor kölcsön akarta tőlem kérni az egyik fehér ingemet, mivel állítása szerint a sajátja túl öregapások az ő stílusához képest. Mily meglepő volt, hogy az én ingem meg kicsi volt az izmos felsőtestére. És még akkor is engem cikizett ki, mivel béna hogy ilyen kis vézna vagyok. Tehetek én róla, hogy nem futhatok sokat mert nem kapok levegőt?
- Manapság ezt nevezik kémia gyakorlatnak? - kérdezi és a képernyőre bök a fejével, miközben én nagyban fejbe loccsantok egy zombit. Két napja mutatta ezt a játékot Louis azóta pedig állandóan ezt játszom. Bírom az ilyen lövöldözős akció játékokat.
- Kérlek, legalább a szobámba tisztelj meg azzal, hogy nem gúnyolódsz rajtam. - emelem a plafon felé a pillantásomat és leteszem az üvegasztalra a kontrollert, hogy tudjak az apámra nézni aki eközben már a szuperhősös újságjaimat lapozgatja.
- Azt ne mond, hogy az összes zsebpénzedet ilyen idiótaságokra költöd. - csóválja a fejért reménytelenül és kicsit sem gyengéden dogja az asztalra vissza a magazinjaimat. Persze mikor ezt én meglátom rögtön felpattanok és magamhoz veszem az újságokat és elkezdem simogatni a lapokat. Utálom ha valaki rosszul bánik a számomra fontos dolgokkal.
- Jobb mintha drogokra költeném. - vágok vissza büszke fejjel. Apám felhúzza az egyik szemöldökét és az arcomat kémleli mire én rögtön zavarba jövök és megigazítom a szememen pihenő szemüvegemet. Tapsot kérek a lúzer fejemnek, ugyanis jól olvastátok, szemüveges vagyok már olyan ezer éve. Még több ok amiért nyomi a fejem.
- Szerinted a videó játékok és képregények jobbak, mint egy jó beszívás a haverokkal? - kérdezi kíváncsian én pedig elgondolkodok a szavain. Olyan volt a hangja mintha arra ösztönözne, hogy drogozzak mivel az olyan jó móka. Így legalább bebizonyosodott az a feltételezésem, hogy apám mikor olyan sokéig kimarad szívesen nyúl a káros dolgokhoz.
- Ha nem tudnád a videó játékozás fejleszti az agyunk működését és a reflexeink működését. A képregényekhez pedig írva is van ami azt jeleni, hogy bővíti a szókincsünket. - kacsintok rá és élvezem, hogy milyen bárgyú fejjel bámul rám. Oldalra simítom a homlokomra simuló hajszálaimat majd újra vissza ülök a fotelembe. A családban mindig én voltam a legokosabb, úgy ahogy az osztályban is. Oké, néha nem vagyok rá büszke, hogy strébernek csúfolnak, de azért jó, hogy van egy kis gógyi az agyamba.
- Neked kezd az agyadra menni az állandó otthon ücsörgés - csóválja meg a fejét reményt veszve majd feláll a fotelból és elindul felém, hogy tudjon leülni az oldalamra, miközben egyik kezét átlendíti a vállamon és úgy akar magához húzni, de én veszítek. - Liam szombat este van. A veled egykorú fiúk ilyenkor buliznak és csajoznak. Szívesen mutatkoznék már be egy aktuális barátnődnek, persze ha már volt valakid...- itt megfeszülök és egy hatalmasat nyelek.
Amilyen gyorsan csak lesütöm a szemeit és elkezdek az ujjaimmal játszani, közben pedig reménykedem benne, hogy apa nem veszi észre a paprikavörös arcomat. Általában akkor pirosodom el mikor nagyon szégyenlek valamit. És ilyenkor még bénábban fest az arcom a szemüvegem alatt. Hisz a lányok szoknak elpirulni. Azonban ettől a témától én is rettentően kényelmetlenül érzem magam. Amúgy is mit érdekli apát a nemi életem.
Ezt most úgy mondtam mintha lenne nemi életem. Az ciki ha csak a biológia könyvben láttam vaginát és, hogy csak suliban láttam filmet a biztonságos szexről, ami részben csak arról szólt, hogy minden aktus előtt kötelező óvszert használni? És, hogy az első szájra puszimat a nagyanyám egyik barátnőjétől kaptam tizenhárom évesen mikor nála nyaraltam?
Ne is mondjátok, tudom, hogy ennél cikisebb dolgot még soha nem olvastatok. Akár milyen ciki is, ez vagyok én, Liam James Payne, az egyetlen olyan tizennyolc éves fiú aki még mindig szűz, és minden szempontból. Az apám nem tudja még szerencsére, és remélem soha nem is fogja megtudni.
- Elég sok csajom volt, de egyik sem volt annyira komoly, hogy bemutassam neked. - hazudom vállvonogatva és még csak a szemem sem rebben. Mit kell neki tudni az igazságot.
- De Liam ennyi évesen engem alig lehetett otthon fogni. Még suli időben is kiszöktem, hogy elmehessek a haverokkal sörözni. Te pedig minden este itthon ülsz egymagad. - őt most sem lehet otthon fogni, szóval ebből nem nőtt ki.
- Az Te voltál, ez pedig én vagyok. - zárom le gyorsan a témát és remélem nem fog tovább ezen lovagolni.
Mégis kivel akarja, hogy bulizzak? A nem létező barátaimmal? Vagy azokkal akik a suliban agyon cikiznek és még a verekedéstől sem hátrálnak meg? Biztos nagyon örülnének neki ha egyik nap megkérdezném tőlük, hogy nem e mehet el velük valahova lógni.
- Mi van Harryvel és Louis-val? Miért nem mentek el valahova hárman? Azt hallottam, hogy most jó filmeket adnak a mozikba. Utána pedig elmehetnétek a mozi melletti bárban. És ezt hallgasd, olyan rendes fater vagyok, hogy még csak azt sem szabom meg, hogy mikorra jöjj haza. - veregeti meg a combon vigyorogva, én pedig kételkedve figyelem az arcát.
Nagyon el akar üldözni otthonról. Miért van olyan érzésem, hogy megint haza akar hozni egy nőt? Már lassan hozzá fogok szokni, hogy minden héten egy új nővel jelenik meg, akik külön módon mind fiatalok, nagymellűek, szőkék és vékonyak. Olyan szexet lenyomnak a hálószobába, hogy néha már én szégyenlem magam a helyükbe a szomszédok miatt. Esküszöm mintha az én ágyamba csinálnák. Örülnöm kéne neki, hogy apám ennyire jó tornász.
- Tudod jól, hogy Louis allergiás a cigi füstre, Harryt pedig nem engedik éjjel sehova - magyarázom egyszerűen. Nem hiszem el, hogy apa elfelejtette ezeket a fontos tudnivalókat a legjobb barátaimról. Hisz Harry és Louis szinte mindennapos vendégek nálunk. Bennük az a jó, hogy Ők is pont olyanok mint én vagyok. Így hárman mi vagyunk a suli legnyomibb tagjai. - Amúgy is miért akarsz ennyire elküldeni otthonról? - húzom össze a szemöldökeimet kérdően.
- Egyszerűen csak azt akarom, hogy élj egy kicsit és próbáld ki az éjszakai kalandokat.
- Nekem tökéletesen megfelel az életem! - mondom bunkón és összekulcsolom a kezeimet a mellkasom előtt. Az én életemről van szó, nem pedig az övéről. És én élvezem ezt az életet. Vannak barátaim akikkel jól kijövök, barátnőre pedig nincs szükségem.
- Szerintem meg az a legnagyobb bajod, hogy beszari vagy és senki nem akar veled bulizni. - mondja egy diadalittas mosollyal az arcán mire én vérszemet kapok. Ez most fájt. Ez most olyan volt mintha totál lenézne engem.
- Tévedsz, ugyanis egy csomó barátom van - állok fel és a mellkasára bökök mérgesen. Lassan már úgy fogok neki hazudni mintha egy könyvből olvasnám. - És csak,hogy tudd, egy telefonhívásomba kerül és máris mehetek bulizni.
- Végre! Rád fér már egy kis levegő változás. - áll fel Ő is, majd megveregeti a vállam és mielőtt kilépne a szobámból még rám kacsint.
Az ajtó becsukódik én pedig megsemmisülten rogyok le az ágyamra és közben azon gondolkodom, hogy mégis hova menjek éjjelre, hogy úgy tűnjön neki mintha bulizni lennék...

Prológus

Tadááááááám itt a prológus, ami eléggé sablonos lett :| de elhihetitek, hogy ha belendül a történet nagyon nem lesz sablonos :D a kövi részt még nem tudom, hogy mikor érkezik, de próbálok sietni. Addig is komizzatok meg ilyenek ;)


Ha egyszer kilépsz azon az ajtón, soha többé nem teheted be a lábad ebbe a házba! - apám hangja az egész házban visszhangzott, szinte még a falak is bele remegtek az erőteljes hangszíne miatt. Sötétbarna szemeivel az én tekintetemet kereste, de először nem mertem ránézni. Csak a padlón pihenő bőröndömmel szemezgettem és előre hátra húzogattam kerekei pedig halkan nyikorogtak, miközben alsó ajkamat harapdáltam és azon imádkoztam, hogy valaki húzzon ki végre ebből a szorult helyzetből. Az apám szavait mindig komolyan kell venni, ugyanis ami egyszer elhagyja a száját azon többé nem változtat. - Mi a végső döntésed Connie? - szólít a nevem és nem úszom meg azt, hogy ránézzek. A hideg futkos a hátamon mikor meglátom az arcát. Mérgében még az erei is kilátszódnak a nyakán, a homloka pedig szinte már lüktet az idegtől.
Pislogás nélkül állom a nézését és erősebben szorítom a válltáskámat amikbe az apró ingóságaimat pakoltam be. Olyan dolgok amiknek lehet soha a büdös életben nem veszem hasznát, de mégsem lennék képes az üres szobámba hagyni.
Tekintetem véletlenül anyámon áll meg aki aggódva áll apám mellettem, szemeiből pedig árad a könyörgés. Meg sem tudom számolni, hogy az elmúlt hónapokban mennyiszer könyörgött, hogy felejtsem el a főiskolát és a költözést.
Igen, ez az egész veszekedés a családban miattam robbant ki.  Amikor is mikor fél éve közöltem a szüleimmel egy meghitt családi vacsora alkalmával, hogy főiskolára szeretnék járni, még pedig Los Angelesbe. A harmonikus családi pillanatoknak pedig akkor vége szakadt. Apám soha nem akart hallani a főiskoláról, ugyanis nála csak a családi virágbolt jelentette a jövőt. Mikor négy évvel ezelőtt leérettségiztem esélyem se volt jelentkezni egy főiskolára sem, ugyanis rögtön be kellett állnom a családi vállalatban. Azonban így huszonkét évesen rájöttem arra, hogy én egy független nő vagyok, aki nincs rászorulva arra, hogy egy lepukkant virágüzletben tengesse az unalmas hétköznapjait és a szülei tartsák el. Vagyok már annyira idős, hogy megkeressem a napi kenyeremet. Csillogó jövőt szeretnék az angyalok városában és ruhatervező szeretnék lenni. Szerintem nem annyira nagy kérés.
Csak ha valakinek ennyire rosszmájú szülei vannak, egy csapásra el tudják rontani az előre megtervezett jövőt.
De én fellázadtam és beadtam a jelentkezésemet Los Angeles egyik leghíresebb főiskolájára és tegnap hivatalosan is megkaptam a felvételi papíromat én pedig rögtön össze is pakoltam.
És most itt állok az ajtóban a bőröndjeimmel, a repülőjegyemmel és a spórolt pénzemmel ami gőzöm sincs, hogy meddig fog kibírni. Fizetnem kell a tandíjat, a kollégiumot...hát szülői támogatás nélkül elég érdekes lesz ez így, de majd vállalok valamilyen diákmunkát. Gondolom nem én vagyok az egyetlen aki üres pénztárcával áll neki a jövője építésének LA-ban.
- Kislányom nem muszáj neked most ezt csinálod. Hisz mindent megkapsz amit csak akarsz. Munkahelyed van ahonnan akkor hiányol amikor csak akarsz, ha elkésel senkit nem zavar...- kezdett el siránkozni anya majd meg akarta érinteni az arcom, hogy tudjon végig simítani rajta, de apa félúton vissza rántotta a kezét, anya pedig rémülten húzódott össze. Ebben a házban senki nem mert ellenszegülni a családfőnek. Van munkahelyem, és apám a főnököm, azt a ez nagyon kemény. Köszönöm szépen, de én nem ilyen jövőt terveztem magamnak. Könyörgöm nincsenek velem egykorú barátnőim, ugyanis a virágboltba csak nyugdíjasok járnak. Ráadásul ha ez még mindig nem lenne elég, a minap rám hajtott egy fogatlan vén faszi aki csak görbebottal volt képes járni. Undorító.
- Akkor egy divattervező céget szeretnék és azt akarom, hogy az összes ruhabolt az általam tervezett ruháimmal legyen tele! - csattanok fel. Hangom követelőzően cseng. Anya óvatosan néz apámra és azt várja, hogy mikor fog végleg robbanni az a bizonyos bomba. Mindenki tudja, hogy ezeket az elvárásaimat még apám sem tudja megvenni pénzel. Ha valaki ruhatervező céget szeretne annak alapokra van szüksége. Vagyis egy jómódú egyetemre, mint pl. Los Angeles-i egyetem.
- Ez az utolsó szavad? - húzza fel az egyik szemöldökét apa érzelemmentesen. Nem úgy néz ki mint akit nagyon zavarná az a tudat, hogy pont most akarja örökre elüldözni az egy szem lánykáját. Tudja nagyon jól, hogy a kérését megfogadom. Őszintén amúgy sem jönnék többé haza. Minek? Nekem fantasztikus, virágbolt mentes életem lesz!
- Dean, nem teheted ezt! Hisz a lányodról van szó. Nem mondhatsz neki ilyeneket - anya szinte már elsírja magát, de hiába. Itt most sírással nem hatja meg a férjét. Ez van, ilyen az apám. Egy szívtelen, pénzimádó senki.
- Én nem csinálok semmit, csak tisztáztam vele a dolgokat. Külön életet akar megkapja, de akkor rólunk feledkezzen meg. Előre tudom, hogy egy hónap múlva bőgve fog kopogtatni az ajtón mivel nem lesz több zsebpénze és a főiskola sem lesz olyan egyszerű mint ahogy Ő azt most képzeli. Most egy naiv kis elkényeztetett fruska aki azt hiszi, hogy Övé a világ. - éreztétek már valaha úgy, hogy legszívesebben arcon köpnétek a saját apátokat? Akár hiszitek, akár nem, én legszívesebben most ezt tenném aztán szépen az ajtóba csapnám az ajtót, majd mikor sikert értem el, akkor pedig pofán röhögném. Először is huszonkét éves nő vagyok, szóval normális ha külön életet akarok, ahol a szüleim már nem parancsolnak. Másodszor, a gimi legkitűnőbb tanulója voltam szóval szerintem a főiskola karikacsapás lesz a számomra. Harmadszor pedig soha nem voltam elkényeztetett, ugyanis minden drágább holmimért könyörögnöm kellett.
- Ugye tudod, hogy még mindig a lányod vagyok? - kérdezem felháborodva és farkasszemet nézünk. Ha valaki most bejönne rá nem jönne arra, hogy mi egy család vagyunk.
- Az én lányom soha nem viselkedne úgy mint egy kiéhezett ribanc!  - az eszem eldobom. Az apám megőrült! Egy apa nem mondhatja azt a lányára, hogy ribanc. Ó, igen és nem örökbefogadott gyerek vagyok.
- Én is szeretlek apuka. Majd küldök meghívót mikor piacra dobom az első kollekciómat. - vágok vissza flegmán. Apa gúnyosan felnevet. Megforgatom a szemeimet unottan közben pedig az jár az eszembe, hogy végre mikor léphetek le innen.
- Tudod az ilyen álmokhoz pénz is kell, és az neked nincs. Csak nekem! - nem hiszem el, hogy nem adja nekem az utolsó szót. Pont olyan makacs mint én! Pedig én nem akarok rá hasonlítani.
- Dean...- szól közbe anya, de a szavába vágok.
- Majd meglátjuk! - szánom ezt az apámnak. Felhúzom az orrom és megfogom a bőröndömet, majd megfordulok és gőgösen átlépem a küszöböt. Egyikőjük sem köszön el tőlem amit nem is bánok. Nekem ilyen szülőkre nincs szükségem. Nem hisznek bennem, csak nevetnek rajtam és az álmaimon. Örülök neki, hogy elmehetek innen. Soha nem lesz igazuk. Igenis sikerülni fognak a terveim. El fogom tudni végezni a fősulit, úgy hogy senki segítsége nem fog kelleni. Felnőtt, érett nő vagyok. És most már önálló is...